Közpolitikai intézet az alkotmányosság védelmében

Eötvös Károly Intézet

Hallgattassék meg a gyerek is!

2016. február 26. - Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

Jogukban áll-e a szülőknek, hogy úgy döntsenek, február 29-én gyerekük nem megy iskolába? Természetesen igen, ahogyan az is, hogy bizonyos megfontolásokból úgy határozzanak, hogy – akár annak ellenére, hogy egyetértenek a tiltakozásokkal – a gyerekük jövő hétfőn is iskolába megy.

attentive-parenting-listening-to-your-kids-2-size-3.jpg


Az iskolahasználó szülőket és gyerekeket alapvető alkotmányos jogként illeti meg, hogy elmondják véleményüket a közoktatásról. Ennek eszköze pedig a szavak mellett éppúgy lehet az, hogy cselekedettel vagy a cselekedettől tartózkodással (otthon maradással) fejezik ki véleményüket. (Persze ez a hiányzás is hiányzás, és alapvetően az oktatásigazgatási szabályok megtartásával igazolásra szorul.)

A szülők (és gyerekeik) e jogából az állam azon kötelezettsége olvasható ki, hogy tartsa tiszteletben az iskolahasználó polgárok véleménynyilvánításának szabadságát. Ne félemlítse meg őket, ne rettentse el véleményük ilyen kifejezésétől sem! Amikor a kormányzati nyilatkozatok a gyerekeket kizárólag a tiltakozás eszközeként látják és láttatják, épp ezt teszik. Ezzel azt állítják, hogy a tiltakozó diákok, akik például nyílt levelet írnak vagy kockás inget húznak, csupán a szülői (pedagógusi) hatalom eszközei, elvitatják tőlük azt a jogot és képességet, hogy a mindennapjaikat meghatározó egyik legfontosabb kérdésről, a közoktatás állapotáról véleményt alkossanak és mondjanak. Aki így látja a gyerekeket, az nem a közoktatás alanyait, hanem tárgyát látja bennük.

Ezzel szemben a gyerekek, kicsik és nagyok, persze eltérő módon, de valamennyien jogosultak arra, hogy az őket érintő kérdésekről – köztük kiemelten nevelésükről-oktatásukról – véleményt nyilvánítsanak. Ez nem csak a magyar jogszabályokból, de az ENSZ gyermekjogi egyezményéből következő alapvető joguk. Ehhez persze, érettségükhöz igazodóan, megfelelő információkhoz kell juttatni őket, ami a szülők és pedagógusok felelőssége. A gyerekektől sem lehet tehát megtagadni a jogot, hogy szavakkal és cselekedetekkel tiltakozzanak a közoktatási körülményekkel szemben.

pedagogus-tuntetes-900x600.jpg
Ha február 29-én a gyerek szülői igazolással nem megy iskolába, annak, legalábbis ideális esetben, közös döntésnek kell lennie. A szülő nevelési szabadsága alapján határozhat úgy, hogy a család az otthon maradással nyilvánít véleményt. E döntéséhez azonban érdemben meg kell hallgatnia a legkisebb gyerek véleményét is, a nagyobbak esetében pedig akkor jár el helyesen, ha nem dönt a gyerek kifejezett akarata ellenére.

Hallgattassanak meg érdemben a gyerekek, hiszen a gyerekek is képesek és jogosultak véleményt alkotni mindarról, ami történik velük nap mint nap az iskolában. Senki nem vitathatja el a szülő és gyereke közös szabadságát arra, hogy az oktatásról véleményt nyilvánítsanak.

Érettségizni a menekültekből – mi a probléma?

Egy valós és egy fiktív iskolai feladatról számolt be az Index hírportál, amelyekben középiskolásoknak kellett fogalmazást készíteniük a menekültüggyel kapcsolatban. A hírportál komoly fenntartással állt a feladatok témaválasztásához. A fiktív feladat egy érettségi mintafeladatsorban a migrációról, Ferenc pápa migrációval kapcsolatos álláspontjáról szóló véleményalkotásra hív fel. A másik hírben – amit a középiskola egyébként cáfolt – pedig arról írtak, hogy egy gimnáziumban a diákoknak sajátos műfajban kellett a „migránsokról” írniuk.

A kérdésekkel kapcsolatos fő aggályt láthatóan az jelenti, hogy a válaszokban a diákoknak „aktuális politikai témát”, tudniillik a menekült-/migránsügyet kellene tárgyalniuk, mégpedig úgy, hogy véleményük szükségképpen kifejezésre jut. A második hír egy érintett szülő panaszán alapult, aki érthető módon valószínűleg félti a gyerekét attól, hogy véleményével kihívhatja maga ellen az ellenkező állásponton lévő tanárt. Ha ez megtörténhet, az nyilvánvalóan felveti a diákok (és szüleik) jogai, sőt: alkotmányos alapjogai sérelmének lehetőségét.

De mit is követelnek a gyerekek és szüleik alkotmányos alapjogai? Egyrészről azt, hogy az iskola támogassa a gyerekeket – akik hamarosan szavazati joggal rendelkező választópolgárok lesznek – abban, hogy a demokratikus értékek iránt elkötelezett, önálló, felelős véleményalkotásra képes állampolgárokká váljanak. Ennek pedig éppen nem tilos, hanem elengedhetetlen eszköze, hogy akár aktuális politikai témákat, vagyis közügyeinket megtárgyalják, feldolgozzák az iskolában. (Fontos kiemelni, hogy politika alatt nem pártpolitikát értünk. Politika például a hajléktalan emberek helyzetének javítása, vagy az, hogy miért fontos a választásokon való részvétel.) Persze ebből az is következik, hogy bármilyen közügy megtárgyalásának csak olyan formában lehet helye az iskolában, hogy a demokráciára nevelés céljait szolgálja. Alsó tagozatos tollbamondásra például biztosan megengedhetetlen az a migrációs témájú újsághír, ami viszont elfogadható vitaindító szöveg lehet végzős gimnazisták számára.

Másrészt semmilyen iskolai feladat sem sértheti a gyerekek (és szüleik) vélemény- vagy lelkiismereti szabadságát. Ha (akárcsak vélt) elvárások vagy retorziótól, rosszabb osztályzattól való félelem befolyásolja a gyerekek véleményét, vagy ha nincs meg a tényleges szabadságuk arra, hogy az állásfoglalástól tartózkodjanak, akkor alapvető jogaik sérelmet szenvednek. A korábbi közoktatási törvény kifejezetten ki is mondta, hogy a tanuló nem késztethető lelkiismereti, világnézeti, politikai meggyőződésének megvallására, megtagadására, és nem érheti őt hátrány világnézeti, lelkiismereti, politikai meggyőződése miatt. Bár ez a tilalom már nem szerepel a köznevelési törvényben, az oktatási szereplők alapjogaiból továbbra is levezethető. Az iskolai pártpolitizálás pedig, a hatályos köznevelési törvény értelmében is, abszolút tiltott.

 

Feladható-e mindezek alapján menekültüggyel kapcsolatos feladat? A pártpolitika tilalmából biztosan nem következik, hogy nem szabad ilyen feladatot adni. Hacsak maga a feladat (tanár) nem tereli erre a diákokat, ez csak épp annyira pártpolitika, mint bármilyen közügy – amelyről a pártok persze ugyanúgy mondanak valamit. Ha ez az aggály elbátortalanítja a tanárokat a kérdés megtárgyalásától, akkor a demokratikus nevelésnek esélye sincs a közoktatásban.

Ahogyan a Történelemtanárok 25. Országos Konferenciája állást foglalt, a menekültkérdésben az iskolák feladata elsősorban a hiteles, tényszerű ismeretek átadása, de az attitűdök formálása is. A pedagógusok nem zárkózhatnak el attól, hogy erről beszéljenek diákjaikkal, sőt éppen hogy felelősségük van ebben. Nemhogy kevésbé, hanem többet és jobban kellene foglalkozni a menekültkérdéssel az iskoláknak is. A migránsokról szóló fogalmazást állítólag feladó tanár azonban, szomorú, éppen azzal védekezett (akár igaz, akár nem), hogy mivel tartózkodik minden politikai kérdés morálisan elfogadhatatlan megítélésétől, a migránshelyzet sem képezte semmilyen általa kiadott feladat tárgyát.

A szülők és diákok természetesen joggal félnek ezektől a feladatoktól, mivel kénytelenek felfedni világnézeti, politikai meggyőződésüket. Tarthatnak attól, hogyan értékelik a feladatok megoldását, milyen következményekkel kell szembenézniük. A kormányzat, az iskolák fenntartója, ugyanis hónapok óta határozottan üzen arról, mi a követendő álláspont a menekültüggyel kapcsolatban. Súlyosbítja a helyzetet, ha a pedagógus vagy a feladat is elvárja ugyanezt. Az érettségi mintafeladat szóhasználata pedig üzen: nem szerepel benne a menekült szó, helyette gazdasági válságtól sújtott rétegekről és migránsokról, bevándorlókról beszél.

A javítókulcs persze leszögezi, hogy az értékelés eredménye nem függhet sem a válaszadó, sem az értékelő világnézetétől, erkölcsi vagy vallási nézeteitől. De egy emelt szintű érettségi vizsgán, az egyik legfontosabb értékelési helyzetben, egy puszta deklarációt alappal érezhetünk elégtelen garanciának. Végül ott a kitétel a javítókulcsban, amelynek értelmében az Alaptörvény értékeivel szembenálló nézetek kivételt jelentenek a fentiek alól. Mindez helyes is lehet közös alkotmányos alapértékeink (demokrácia, emberi jogok stb.) tekintetében. De vajon hogyan kell értelmeznünk azon nézetek vonatkozásában, amelyek a muszlim menekülők befogadásáról szólnak, miközben a magyar Alaptörvény a kereszténységnek tulajdonít nemzetmegtartó szerepet (ld. Nemzeti Hitvallás), a miniszterelnök pedig a keresztény Európa védelmét tűzi célul? (Nem lenne más akkor sem a helyzet, ha a családról kellene esszét írni az Alaptörvény család-fogalma, vagy a vallási közösségekről az alaptörvényi egyház-fogalom mellett.)

Adjunk-e fel tehát menekültüggyel kapcsolatos feladatot? Számba véve a fenti fenntartásokat és kikötéseket, menekültügyben csak olyan iskolai feladat engedhető meg, amely nem közvetít pártpolitikai véleményt és nem késztet pártpolitikai állásfoglalásra, amely elkötelezett közös európai értékeink – a demokrácia és az emberi jogok – iránt, de ideológiai elköteleződést nem vár el (olyat sem, amelynek akár van alapja az Alaptörvényben). Csak olyan diákokat szólíthat meg, akik életkoruknál fogva képesek a kérdés megvitatására, és őket tárgyilagos információval is ellátja a menekültügyről és a kapcsolódó társadalmi, történelmi témákról. Mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy szabadon, a következményektől való félelemtől mentesen kifejthesse véleményét, de akár személyes világnézeti-politikai állásfoglalás nélkül is teljesíthesse a feladatot; annak tartalmához értékelést nem kapcsol.

De vajon 2015 őszén teljesíthetők-e ezek a feltételek? Ideáltipikusan világnézetileg semleges államban, ahol az alkotmány ideológiailag nem terhelt, hanem a sokszínű társadalom közös értékeit védelmezi, ahol tehát a vélemények és eszmék szabadon versengenek, ahol ezekből következően a közoktatás autonóm, a különböző nézetű polgárok adóján fenntartott iskola pedig világnézetileg nem elkötelezett, ott a morális dilemmák akkor is megvitathatók, ha a lehetséges válaszok politikai szempontból megosztóak.

Ahol viszont a politikai igazodás kényszere akár a tanárt, akár az iskolát, akár pedig a diákokat és szüleiket a véleményük kinyilvánításában megfontolásokra késztetheti, ezeket a kérdéseket annak ellenére jobb mellőzni, hogy az ilyen feladatok kedvező körülmények között, a szabad vitát elősegítve, a diákok politikai szocializációjára éppen jó hatással is lehetne. Ezzel itt és most megóvhatjuk a gyerekeket számos jogsérelemtől, de nem lehet ugyanez a válasz hosszútávon, lemondva arról, hogy az iskola felelős véleményalkotásra képes állampolgárokat neveljen.

Az iskola és politika kapcsolatáról bővebben: http://iskolaespolitika.hu/ 

Kép: dunaujvaros.com 

 

 

 

 

Menekültügyi válsághelyzetben az ombudsman

A tájékozottság és az óvatosság határai

Magyarország a rendszerváltás óta nem szembesült a menekültválsághoz hasonló emberi jogi krízishelyzettel. Korábban már utaltunk arra, hogy az érthetetlen módon hallgató alapvető jogok biztosának esetleg lennének feladatai ezzel kapcsolatban. A követő napokban az ombudsman korábbi hallgatását megtörve nyilatkozott arról, hogy a menekültekkel szembeni bánásmód ügyében, noha egyelőre nem kíván előzetesen véleményt nyilvánítani, vizsgálatot folytat. Sőt, azután el is látogatott Röszkére. Ezt követően nyilatkozatot adott ki, amelyben nagy általánosságban szólt az emberiességi szempont fontosságáról.

12079646_889513181084541_1063286824850455226_n.jpg

Szeptember 23-án végül nyilatkozott is a Magyar Időknek. A nyilatkozatban a menekültek helyett folyamatosan bevándorlókat emlegető alapjogi biztos néhány kérdésben meglepő tájékozatlanságot árul el: "Látni kell, hogy egy olyan menekültügyi rendszerre zúdult rá a több százezres migránstömeg, ami évi 500–1000 bevándorlóra volt méretezve" – mondja. Valójában a hivatalos adatok szerint viszont a tavalyi évben is 42.777 volt Magyarországon a regisztrált menedékkérők száma, de 2013-ban is több volt húszezernél.

Az ombudsman a nem-cselekvés indokaként arra hivatkozik, hogy hivatala nem nyomozóhatóság. Valójában rendkívül erős vizsgálati eszköztárral, továbbá az alapjogokat sértő törvények alkotmányossági vizsgálatát kötelezően kiváltó jogkörökkel rendelkezik.

Ami a probléma általános szintjét illeti, Székely László szerint neki nem tiszte „bevándorláspolitikai kérdésekben állást foglalni, mert ez kormányzati felelősség”. Valójában az ombudsman feladata megvizsgálni minden olyan kormányzati politikát, cselekedetet és jogalkotást, amelyek az alapvető jogokat érintik. Továbbá minden jogszabályt meg is támadhat az Alkotmánybíróságon.

Amikor pedig konkrét ügyről, a röszkei incidensről kérdezik, ugyancsak nem lát tennivalót, noha a kormányzat emberei az alapjogi jogsértésekről egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatokat tettek. Miközben az ombudsmannak, ha vizsgálni óhajtana, nemcsak a több száz szemtanú és a jelenvolt sokféle sajtós és felvételeik, hanem az igazság feltárására a rendőrség belső iratai és egyéb kormányzati információforrások is rendelkezésére állnak.

„Az én eszköztáram nem alkalmas arra, hogy nyomozást folytassak ez ügyben, ez nem is feladatom” – mondja.

Így tényleg nehéz.

Kép: icr.org

Megmondtuk előre!

A plakátrongálók a bíróság szerint is alapvető jogukat gyakorolták.

A migránsellenes óriásplakátokat – ebben az esetben – leszaggató, majd a papírdarabokat rendőrségre vivő aktivisták ügyében néhány napja megszületett az első bírósági döntés. (Maga a végzés is olvasható az interneten.) A bíróság úgy döntött: az érintettek nem vonhatók felelősségre rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt, mivel véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták, és ezért – a szabálysértési jog dogmatikája szerint – cselekményük „a legkevésbé sem veszélyes a társadalomra”.

Az Alkotmánybíróság 1992-es véleményszabadságról szóló alaphatározatát is felhívva, a bíróság elfogadja, hogy a plakátok részbeni eltávolítása éppen a plakátok mondanivalója okán politikai véleménynyilvánítás volt, a plakáttépés az Alaptörvényben is biztosított alapjog gyakorlása (szimbolikus politikai beszéd). A bíróság érvelése mögött követhető továbbá az alapjog-korlátozás alkotmányos logikája is, miszerint a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását más alapjog védelme igazolhatná, de mivel ilyen ebben az esetben nem azonosítható, így a korlátozás nem megalapozott. Végül, a bíróság a véleményszabadságot a szabálysértési jog fogalomrendszerén belül úgy juttatja érvényre, hogy kimondja: a cselekmény nem veszélyes a társadalomra. Társadalomra veszélyesség hiányában pedig nem állapítható meg a szabálysértés.

Néhány hete az EKINT is amellett érvelt, hogy a plakátrongáló aktivisták megbüntetése (szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségre vonása) a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjog aránytalan korlátozása lenne. Ez akár az Alkotmánybíróság előtti alkotmányjogi panaszos eljárásra is alapot adhat. (Másik oldalról persze joggal támaszthatók kétségek azzal szemben, hogy a jelenlegi összetételű testület ilyen ügyben a véleményszabadságnak kedvező döntést hozna.)

Az alapjogi bíráskodás, az alkotmányosság értéke fénylett fel most a rendesbíróság döntésében, amely a kormányzati érdekekkel szemben az alkotmányos alapjogokat juttatta érvényre.

Milyen kár - ez egyébként magyarázatot igényelne, -  hogy kitakarták a bíró nevét!

Állam kontra egyház 7.0. Kikényszeríthetetlen alapjogvédelem?

Az egyházi jogállásuktól megfosztott egyházak nem tudnak érvényt szerezni a jogsérelmüket megállapító bírói döntéseknek, hiába döntött az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyházak javára. 

state-vs-church-vb_1x.png

Tovább

Széljegyzetek a plakátrongálók majdani alkotmányjogi panaszai elé

A kormány migrációról szóló kampánya (nemzeti konzultáció és óriásplakát-kampány) semmilyen módon nem illeszthető egy alkotmányos demokrácia működésének kereteibe. A nemzeti konzultációt a kormány a demokrácia, vagyis a közügyek szabad megvitatása eszközeként igyekszik beállítani, valójában azonban – manipulatív kérdéseivel, a válaszok ellenőrizhetetlen feldolgozásával – alkalmatlan a népakarat feltárására. Nem a néprészvétel megvalósítása, sokkal inkább megcsúfolása. Továbbá a menekültek, a migráció és a terrorizmus ügyét összemosó konzultációs kérdőív és plakátok – mögöttes szándékukban csakúgy, mint tartalmukban – kirekesztők és gyűlöletkeltők. Az állam ebben az általa gerjesztett vitában olyan (ti. xenofób) álláspontot képvisel, amely sérti az alapvető alkotmányos jogokat, a minden embert megillő egyenlő méltóságot, amit Magyarországot is kötelező nemzetközi jogi és uniós normák mellett, a hatályos magyar alaptörvény szövege is deklarál. Végül, a vitában a kormányzat – az emberi jogokat sértő – álláspontját közpénzekből kommunikálja olyan eszközökkel, amelyekhez a vita más résztvevői (ellenzéki pártok, civil szervezetek) nem férhetnek hozzá.

Tovább

A környezetvédelem nyert az elveszített kétharmadon

Tegnap az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a földvagyon kezelését módosító törvény egyes rendelkezéseit. A köztársasági elnök alkotmányossági vétójával élve nem írta alá a törvényt, hanem kezdeményezte az Alkotmánybíróság vizsgálatát.

A környezetvédelem ügyével újabban kiemelten foglalkozó Áder Jánosnak, hivatalba lépése óta ez volt a második alkotmányossági vétója. Először 2012 decemberében a választási regisztrációt bevezető szabályokkal szembeni kért előzetes normakontrollt, ami alapján az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek ítélte és megsemmisítette a választójogot korlátozó rendelkezéseket.

Tovább

Az Alkotmánybíróság új elnökének programja

A magyar ugar

Vasárnap az MTI-nek, kedden pedig a közmédiának nyilatkozott az Alkotmánybíróság új elnöke, Lenkovics Barnabás. Ez azért érdekes. mert most vázolta fel, hogyan képzeli el a testület tevékenységét a jövőben.

Lenkovics „régi” bírónak számít. Még a konszenzusos jelölési szabályok alapján 2007-ben választotta meg az Országgyűlés alkotmánybírónak. Mandátuma 2016 áprilisában jár le. Lenkovics hiába „régi” bíró, az elmúlt években a kormányzati politika számára érzékeny ügyekben számos alkalommal szavazott az alkotmányosság értékeivel szemben a kormányzat érdekeinek megfelelően (például alkotmányosnak találta a trafikok és a szövetkezeti hitelintézetek államosítását és a fővárosi közgyűlés választásának a választójog egyenlőségét sértő új szabályait). Ezért megválasztása nem meglepő.

Az új elnök nyilatkozatai alapján úgy tűnik: a magyar AB szerep-tudata, legalábbis Lenkovics elnöki programja szerint, elválik az alkotmánybíróságok általánosan elfogadott alkotmányos rendeltetésétől.

Az új elnök relativizálta az alapvető jogok érvényesülését az AB által kialakított két és fél évtizedes gyakorlat és, tegyük hozzá, az Alaptörvény szövegének kritikájával, amelyek megkövetelik, hogy alapvető jog lényeges tartalmát törvényben (és ne rendeletek útján, mert Lenkovics szövege még ezt is megengedi) szabályozzák. És persze az sem elég, hogy az alapjogok korlátozása törvényben történjen. Szerinte az alapjogok kialakult védelmi eszköze is közrejátszott abban, hogy az utóbbi válságos években a parlament „követhetetlen módon” – vagyis nyílt érdemi vita nélkül – alkotott több száz törvényt. Azaz, mintha a jogok védelme tehetne a védelem felszámolásáról.

Lenkovics elnök logikája szerint tehát az alapjogok védelme gátolja a parlament demokratikus működését. Ezzel szemben valójában nincs alkotmányos demokrácia az alapjogok érvényesülése nélkül, ezért aggasztó kilátás annak lehetősége, hogy a demokratikus parlamenti működésre hivatkozva lerontható az alapjogok védelme.

Lenkovics Barnabás a Kormány válságot és kivételes megoldásokat sulykoló retorikájával összhangban hangsúlyozta: válság idején az Alkotmánybíróság feladata a mértéktartás, vagyis az, hogy ne akadályozza a kormányzati munkát. Ez a krízis pedig, az új elnök víziója szerint, folyamatos: Magyarország a II. világháború óta egyik válságból a másikba lép és nem tudhatjuk, honnan hová tart. Lenkovics tehát úgy látja, hogy a válság belátható időn belül nem érhet véget. Az új elnök álláspontja szerint válság idején az alkotmánybíráskodásnak és az emberi jogok oltalmazásának eszközei az alkotmányellenes jogszabály megsemmisítése mellett – az együttműködés és a bizalom szellemében – lehetnek kooperatívak is, mint például: alkotmányos követelmények, jogalkotói mulasztás megállapítása, vagy éppen csak a probléma „szignalizációja”.

Lenkovics elnök tehát úgy gondolja, hogy válság idején még az alkotmánybíráskodás is más. Az új elnök szerint az Alkotmánybíróságnak nem szabad akadályoznia a kormány munkáját. Az alkotmánybíráskodásnak azonban éppen az a lényege és természete, hogy korlátozza a törvényhozót a jogszabályok alkotmányosságának következetes számon kérésével. A kormányzati hatékonyság és az alkotmányosság sokszor kerülhetnek ellentétbe, de az Alkotmánybíróságnak azt kell garantálnia, hogy az alkotmányos elvek és értékek válságok idején se váljanak felfüggeszthetővé.

Itt a titok, hol a titok

Az atlatszo.hu esete a Külügyminisztériummal, és ami mögötte van

Tegyük fel, hogy egy polgár kikér egy közérdekű adatot egy minisztériumtól, az azonban nem adja, mondván, hogy az titok. A polgár ezek után bírósághoz fordul. Az elmúlt évek gyakorlata szerint a bíróság megkérdezi a minisztériumot: tényleg titok-e a titok? És ha a minisztérium igent mond, ha a titokká minősítés ténye fennáll, ez elég ahhoz, hogy titok is maradjon. Az Alkotmánybíróság a múlt héten azonban úgy döntött, hogy a jogalkotó mulasztott, amiért nem lehet felülvizsgálni a közérdekű adatok titkosításának indokoltságát. Az Országgyűlésnek május 31-ig kell megteremtenie a lehetőségét annak, hogy az adatminősítéseket hatékony eljárásban, tartalmilag, érdemben is kontrollálni lehessen. A probléma nem új keletű, és bár most megoldódni látszik, mi majd csak akkor örülünk, ha a parlament lehetővé tette, hogy független bíróság vizsgálja felül a titkosítások megalapozottságát.

Na ugye megmondtuk?

2009-ben az Országgyűlés új törvényt fogadott el a minősített adatok védelméről (2009. évi CLV. törvény). Az EKINT a köztársasági elnöknek szóló nyílt levelében már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a titkosításra vonatkozó jogi szabályok kiemelkedő jelentőségűek, hiszen ezek jelentik az Alkotmányban biztosított közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog legsúlyosabb korlátozását. Az akkor elfogadott törvény több pontja alkotmányellenesen korlátozta a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot. Az EKINT kiemelte, hogy nincs a törvényben olyan korlát, amely megtiltaná az olyan adat minősítését, amely nyilvánosságához nyilvánvalóan nagyobb közérdek fűződik, mint a titkosításához. Súlyos hiányosságként értékeltük, hogy nincs lehetőség arra, hogy a minősítés indokoltságának tartalmi felülvizsgálatát kezdeményezzék a polgárok.

A törvényt végül a köztársasági elnök aláírta, ezért az EKINT két jogvédő szervezettel közösen alkotmánybírósági indítványban támadta meg a 2010. április 1-jén hatályba lépett jogszabályt. Többek között arra hivatkoztunk, hogy a minősített adatok védelméről szóló törvény nem biztosítja, hogy tényleg csak indokolt esetben zárjanak el adatokat a nyilvánosságtól és senki ne élhessen vissza ezzel a lehetőséggel, például törvénysértések, korrupció leplezése érdekében. Az alkotmánybírósági eljárás szabályainak megváltozása (az actio popularis eltörlése) miatt a testület végül érdemben nem vizsgálta az indítványt.

Az EKINT érvelt amellett is, hogy a rendes bíróságok nem elégedhetnek meg az adatigénylés elutasításának formai és eljárási szempontú, tehát abban kimerülő felülvizsgálatával, hogy az adatot annak minősítése miatt nem tették megismerhetővé. A bíróság csak akkor nyújthat valódi védelmet a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alapjognak, ha a minősítés formai kritériumainak vizsgálata mellett, azon túlmenően a nyilvánosságkorlátozás indokoltságának tartalmi vizsgálatát is elvégzi. Vagy ha a bíróság úgy látja, hogy a törvényi szabályok – hibásan – kizárják a teljes bírói felülvizsgálatot, akkor neki magának kell az Alkotmánybírósághoz fordulnia.

Az AB adott is, meg nem is

Az AB már korábbi döntéseiben is érzékelte, hogy problémás a szabályozás, de mindeddig nem állapított meg alkotmányellenességet, holott erre lett volna lehetősége. Az adatvédelmi biztos 2011-ben indítványozta, hogy a testület nyilvánítsa alkotmányellenesnek a minősítési eljárás új szabályait, mert abból hiányoznak a jogorvoslat speciális szabályai, így nincs mód a nyilvánosságkorlátozás érdemi és hatékony bírói jogorvoslatára. A 29/2014-es határozatban a testület azonban csak alkotmányos követelményeket határozott meg, arra vonatkozóan, hogy a minősítés előtt figyelembe kell venni az adatok nyilvánosságához fűződő közérdeket is.

A fentebb felvázolt előzmények után az AB a múlt héten az atlatszo.hu által kezdeményezett ügyben hozott határozatot. A portál közérdekű adatigényléssel fordult a Külügyminisztériumhoz 2012-ben. A tárcánál dolgozók egyes, közérdekből nyilvános adatait kérte. A minisztérium megtagadta az adatszolgáltatást, ezért az atlatszo.hu bírósághoz fordult. Az első fok kötelezte a minisztériumot a közérdekből nyilvános adatok kiadására. A Külügyminisztérium azonban fellebbezett, és ezzel párhuzamosan a kért adatokat minősítetté nyilvánította, hogy ne kelljen azokat kiadnia. Emiatt másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla már elutasította a portál keresetét, mivel a minősített adatok nem bárki által megismerhető közérdekű adatok.

Az atlatszo.hu arra hivatkozott, hogy az Ítélőtábla döntése miatt sérült a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való joga, mert a bíróság szerinte jóváhagyta, hogy a közérdekű vagy a közérdekből nyilvános adatokat önkényesen lehet minősíteni. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította, mert szerinte a bíróság jogszerűen járt el. A bíróságnak a közérdekű adatigénylés iránti perben csak formális vizsgálatra van hatásköre. Kizárólag azt ellenőrizhette, hogy az adatszolgáltatást jogszerűen tagadta-e meg a Külügyminisztérium.

Azonban az AB hivatalból eljárva megállapította, hogy a vonatkozó szabályozás nem biztosítja a közérdekű adatokhoz való hozzáférést. Szükségtelen és aránytalan alapjog-korlátozást valósít meg, hogy nincs olyan eljárás, amely alkalmas az adatot minősítő döntés felülvizsgálatára. A testület szerint egy olyan szabályozás lenne alkotmányos, amely közvetlenül lehetővé tenné az adatminősítés tartalmi felülvizsgálatát.

Még nem örülünk

Úgy tűnik, még ha késedelmesen is, de az AB fontos lépést tett a nyilvánosság alkotmányellenes korlátozásának megszüntetésére. Mi azonban még nem vagyunk nyugodtak. Az AB ugyanis mintha kifejezetten kerülte volna, hogy kimondja, melyik szervnek is kell biztosítania a tartalmi felülvizsgálatot. Ezért is hangsúlyozzuk mi: nem akármilyen, hanem csakis bírói felülvizsgálat nyújthat hatékony, érdemi kontrollt az adatminősítés tartalmi indokoltsága felett. Többféle eljárási megoldással is biztosítható az információszabadság érvényesülése, de ha valaki úgy érzi, hogy egy őt érdeklő adat indokolatlan titkosítása sérti a jogait, igényét végül mindenképpen bíróságnak kell elbírálnia. 

Vének nyara

Az EKINT elemzése a Napi Gazdaság sikeres alkotmányjogi panaszáról

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013-as döntését, amely pénzbírsággal sújtotta a www.napi.hu hírportált egy a Mollal összefüggő információ közlése miatt. Az internetes portállal szemben a Magyar Nemzeti Bank a cikk megjelenését követően hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított, melynek eredményeképpen megállapította, hogy a cikk közzétételével a kiadó megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. A kiadó a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt pert indított keresetét azonban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította. Az ítélet érdekessége volt, hogy a bíróság egyáltalán nem vizsgálta az ügyben felhívott alapjogi érveléseket, valamint az AB határozataira alapított okfejtéseket, mondván, hogy „a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága az Alaptörvényben nevesített, védett alapjog, az alkotmányos alapjog pedig közvetlenül nem érvényesíthető a bíróság előtt”.

Az EKINT többször beszámolt már arról, hogy az Alkotmánybíróság háza táján a kétharmados többség törvénymódosításai és az ugyancsak általa eszközölt személycserék óta hűvös szelek járnak a jogállamiságra. Időről-időre felbukkan azonban egy-egy olyan döntés, mely az alkotmányos értékek erózióját megtöri, megmutatva, hogy a 89-es alkotmány szellemének napsugara, ha egyre bágyadtabban is néha a mai napig behatol az AB falai közé.

Az AB többségi döntése ismét megerősítette azt az alapvető tételt, hogy a szabad véleménynyilvánítást korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni, és ragaszkodott korábbi, arra vonatkozó gyakorlatához, hogy a média szabad tájékoztató tevékenysége a modern demokratikus nyilvánosság legfontosabb alkotóeleme. Az indokolás szerint központi jelentősége van annak, hogy a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül láthassa el a közügyek alakulását befolyásoló összefüggések feltárására vonatkozó feladatát. A többségi határozat kifejtette, hogy a cikk tárgya, a Mol horvátországi tulajdonszerzésével kapcsolatos korrupciós gyanú közügynek, az ehhez kapcsolódó közlések pedig közéleti vitához tartozó megszólalásoknak minősülnek, a hírportál tehát a szólás- és sajtószabadság fokozottan védett körében tette közzé információit. Az AB elvi éllel mondta ki, hogy a sajtótól elvárható magatartás a közölt információk valóságának ellenőrzésére vonatkozik, az elvárható gondosság követelménye pedig nem értelmezhető úgy, hogy az a sajtót az egyébként alátámasztott tények és összefüggések valósághű közlésétől elzárja. A testület álláspontja szerint a tájékoztatás „megalapozatlan, félrevezető” jellegének megállapítására valós információk kapcsán csak kivételesen, a sajtó rosszhiszemű eljárása esetén van lehetőség. Üzent az AB az ítéletet meghozó bíróságnak is. Az indokolás szerint az ítélet tévesen állapította meg, hogy az alaptörvényben foglalt alapjogi érvelések és az AB gyakorlatára épülő okfejtések a bírósági eljárásban nem vizsgálhatók, mivel a bíróságnak alkotmányos kötelezettsége, hogy a szóban forgó ügyhöz hasonló tényállásokat a sajtószabadság korlátozására irányadó alkotmányos szempontok és az azokat kibontó alkotmánybírósági határozatok figyelembevételével bírálja el. A többségi határozat logikája világos: mivel a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ezeket az alkotmányossági szempontokat egyáltalán nem mérlegelte, ítélete alkotmányellenes volt.

A határozat korántsem volt egységes, ahhoz öt, a kétharmados többség által hivatalba léptetett alkotmánybíró (Balsai István, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária) csatolt különvéleményt, illetve párhuzamos indokolások is születtek. Ezek tartalma a többségi határozat tartalma felett érzett örömünket beárnyékolja.

Példaként említhető a határozat tartalmával egyébként egyetértő Dienes Oehm Egon párhuzamos indokolása, aki fontosnak látja hangsúlyozni azt a veszélyt, hogy állampolgárok alapvető jogaikat „visszaélésszerűen” is gyakorolhatják, ami összeegyeztethetetlen az Alaptörvény Nemzeti hitvallásából levezethető értelmezési kerettel.

Balsai István különvéleménye szerint abból, hogy az újságírói vélemény egy gazdasági elemző lapban jelent meg, illetve, hogy a Mol részvényeivel a tőzsdén kereskednek, az következik, hogy az ügy tárgyát képező újságcikk elsődlegesen üzleti célú kommunikáció, az ilyen közlés pedig kevésbé tarthat igényt a közéleti vitákban érvényesülő véleményszabadság fokozott oltalmára.

Juhász Imre és Balsai István különvéleménye szerint nem róható fel a bíróságnak, hogy a negyedik Alaptörvény-módosítás által hatályon kívül helyezett AB határozatokat nem vette figyelembe döntése meghozatalakor. Kérdés, vajon miben látja az alkotmányjogi panasz jogintézményének funkcióját a két alkotmánybíró, ha úgy vélik, hogy az Alkotmánybíróságnak kerülnie kell „a bírói döntések felülmérlegelését”. 

Szívós Mária, Balsai István és Salamon László közös különvéleménye egyenesen odáig megy a véleménynyilvánítás jogának relativizálásában, hogy szerintük a kiemelt védelemnek és a szabad véleménynyilvánítást korlátozó törvények megszorító értelmezésének csak bizonyos, általuk szűkebben meg nem határozott ügyekben lehet teret adni.

Pokol Béla a fentieknél jóval cizelláltabb módon visszhangozza a fentieket: álláspontja szerint az Alaptörvényben deklarált alapvető jogok önmagukban nem közvetlenül hatályos jogok, hanem azok szabályait törvény állapítja meg, az alapvető jogokat a bíróságoknak pedig e jogok természeténél fogva csak állami és magánfelek vitáiban kell figyelembe venniük, magánfelek peres ügyeiben pedig az egyszerű törvényi jog alapján kell dönteniük.

A fentiek alapján kijelenhetjük, hogy a többségi döntés az AB korábbi szellemiségének egyik utolsó, váratlan felvillanása – vénasszonyok nyara –, melynek a különvéleményekből kirajzolódó tendenciák alapján elkerülhetetlenül vége szakad. Sütkérezzünk, amíg lehetséges!