Az Alkotmánybíróság ma megszüntette eljárását a tényleges életfogytiglan szabályozásának alkotmányosságát vitató indítvány kapcsán. A testület arra hivatkozva nem folytatott érdemi vizsgálatot, hogy szerintük „lényegesen módosult az indítvány benyújtásakor fennállt az a jogi helyzet, amely az indítványra okot adott.” Azt viszont nem tudjuk meg, milyen indokok miatt jutott erre a következtetésre a testület.

Lévay Miklós és Kiss László különvéleménye megint helyesen mutat rá, hogy az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett volna az új jogi helyzetet, mivel a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés még mindig kiszabható büntetés. Ráadásul az indítvány benyújtásának időpontjához képest új helyzetet jelent az is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a Magyar ügyben, amiért a tényleges életfogytiglan szabályozása bizonyos esetben teljesen kizárja a későbbi szabadulás lehetőségét. A strasbourgi bíróság szerint ezért sérül az elítélt reményhez való joga, és a büntetés nem tesz eleget az Egyezménybe foglalt kínzás valamint az embertelen, megalázó büntetés tilalmának sem.

A strasbourgi döntés miatt a kormány annyit változtatott a magyar szabályokon, hogy negyven év elteltével elnöki kegyelmet kaphat a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt. Az új jogi megoldás – amit az Alkotmánybíróság nem vizsgált meg – Czine Ágnes párhuzamos véleménye szerint sem felel meg az Emberi Jogi Egyezménynek, mert a kegyelmi döntést megalapozó indokok nem nyilvánosak, és az EJEB gyakorlata szerint már huszonöt év után kellene a szabadságvesztés további fenntartásának indokoltságáról dönteni.

Az Alkotmánybíróság mai döntésével nem először bizonyította, hogy jogvédelmi funkciójának nem képes eleget tenni. Ezek után talán kimondhatjuk, hogy az egypárti bírókkal teli Alkotmánybírósághoz fordulni eléggé értelmetlen, azaz a testület szóhasználatával élve „nyilvánvalóan okafogyottá” vált.