Jogukban áll-e a szülőknek, hogy úgy döntsenek, február 29-én gyerekük nem megy iskolába? Természetesen igen, ahogyan az is, hogy bizonyos megfontolásokból úgy határozzanak, hogy – akár annak ellenére, hogy egyetértenek a tiltakozásokkal – a gyerekük jövő hétfőn is iskolába megy.
Az iskolahasználó szülőket és gyerekeket alapvető alkotmányos jogként illeti meg, hogy elmondják véleményüket a közoktatásról. Ennek eszköze pedig a szavak mellett éppúgy lehet az, hogy cselekedettel vagy a cselekedettől tartózkodással (otthon maradással) fejezik ki véleményüket. (Persze ez a hiányzás is hiányzás, és alapvetően az oktatásigazgatási szabályok megtartásával igazolásra szorul.)
A szülők (és gyerekeik) e jogából az állam azon kötelezettsége olvasható ki, hogy tartsa tiszteletben az iskolahasználó polgárok véleménynyilvánításának szabadságát. Ne félemlítse meg őket, ne rettentse el véleményük ilyen kifejezésétől sem! Amikor a kormányzati nyilatkozatok a gyerekeket kizárólag a tiltakozás eszközeként látják és láttatják, épp ezt teszik. Ezzel azt állítják, hogy a tiltakozó diákok, akik például nyílt levelet írnak vagy kockás inget húznak, csupán a szülői (pedagógusi) hatalom eszközei, elvitatják tőlük azt a jogot és képességet, hogy a mindennapjaikat meghatározó egyik legfontosabb kérdésről, a közoktatás állapotáról véleményt alkossanak és mondjanak. Aki így látja a gyerekeket, az nem a közoktatás alanyait, hanem tárgyát látja bennük.
Ezzel szemben a gyerekek, kicsik és nagyok, persze eltérő módon, de valamennyien jogosultak arra, hogy az őket érintő kérdésekről – köztük kiemelten nevelésükről-oktatásukról – véleményt nyilvánítsanak. Ez nem csak a magyar jogszabályokból, de az ENSZ gyermekjogi egyezményéből következő alapvető joguk. Ehhez persze, érettségükhöz igazodóan, megfelelő információkhoz kell juttatni őket, ami a szülők és pedagógusok felelőssége. A gyerekektől sem lehet tehát megtagadni a jogot, hogy szavakkal és cselekedetekkel tiltakozzanak a közoktatási körülményekkel szemben.
Ha február 29-én a gyerek szülői igazolással nem megy iskolába, annak, legalábbis ideális esetben, közös döntésnek kell lennie. A szülő nevelési szabadsága alapján határozhat úgy, hogy a család az otthon maradással nyilvánít véleményt. E döntéséhez azonban érdemben meg kell hallgatnia a legkisebb gyerek véleményét is, a nagyobbak esetében pedig akkor jár el helyesen, ha nem dönt a gyerek kifejezett akarata ellenére.
Hallgattassanak meg érdemben a gyerekek, hiszen a gyerekek is képesek és jogosultak véleményt alkotni mindarról, ami történik velük nap mint nap az iskolában. Senki nem vitathatja el a szülő és gyereke közös szabadságát arra, hogy az oktatásról véleményt nyilvánítsanak.
